Konyhaweb



Kevés az edény és túl sok a vendég? - a Siemens "parti" mosogatógépe gyorsan végez a munkával

Mosogassunk röviden, ünnepeljünk hosszan. A pezsgő ünnepeken a csupán 29 perc alatt lefutó gyors programmal gondoskodik a Siemens parti-mosogatógépe a tökéletesen tiszta poharakról, edényekről és evőeszközökről. A varioSpeed funkció az összes többi mosogatóprogram idejét is lerövidíti, mintegy 50 %-kal. Ez pedig azt jelenti, hogy az erősen szennyezett tányérok és tálak most már kétszer olyan gyorsan lesznek ismét tiszták és szárazak.


Ünneplésre mindig találhatunk okot: születésnapot köszöntünk, koccintunk a sikerre, új lakást avatunk vagy egyszerűen csak baráti találkozót rendezünk. Mindezek okot adhatnának arra is, hogy ne csináljunk inkább semmit, mert az ünnepléssel járó rendetlenségre gondolva lelekesedésünk gyorsan alábbhagyhat. A parti-mosogatógép használatával nem kell többé gondterhelt pillantásokat vetni a konyhára, mert a varioSpeed és az extra gyorsprogram pillanatok alatt tisztává varázsolja a mosatlant.


Rekordidő alatt kedvenccé válik

Siemens SE25M277EU mosogatógép Ha az előételt befejeztük és nem áll rendelkezésünkre elég tál és tányér a desszerthez, nem kell kétségbeesni, hiszen a varioSpeed-del minden program kétszer olyan gyorsan fut le. Olyan, akár egy felmentősereg. Különösen azok számára, akik sok vendéget fogadnak, és az összejövetel későbbi óráiban is szükségük van tiszta edényre. Nincs más dolguk, mint a gépet megtölteni, kiválasztani a programot és a varioSpeed gombot megnyomni. Így az edény mennyisége és az idő tökéletesen egymáshoz igazítható. Ha csupán a poharak vannak fogytán, a helyes választás a gyorsprogram. 29 perc múltán pedig a tiszta edény készen áll a később betoppanó vendégek fogadására. Ha ezt a műveletet félig töltve végezzük, akkor az eredmény tökéletes, a tisztítóhatás A osztályba sorolható. Így a parti-mosogatógép nem csupán a leggyorsabb, hanem a legalaposabb készülékek közé sorolható.


Mosogassunk az ünnepek szerint

A parti-mosogató nagy előnye a rugalmasság. Az állítható magasságú felső kosárban a legkülönbözőbb edények is elhelyezhetők. Ugyanúgy megtölthető, mint az alsó kosár, de helyet kínálhat a hosszú pezsgőspoharaknak is. További meggyőző érv azoknak, akik nagy főzéseket rendeznek: a lehajtható tartótüskéknek köszönhetően a fazekak is biztosan állnak mosogatás közben.


Az edénytől a tablettáig ünneplésre tervezték

A Siemens mosogatógépek minden tisztítószerhez automatikusan alkalmazkodnak - legyen az 3in1 tabletta vagy hagyományos mosogatószer. A megfelelő program kiválasztása után a berendezés maga dönti el a víz megfelelő mennyiségét és a mosogatási hőmérsékletet, amit úgy szabályoz, hogy a mosogatás eredménye optimális legyen.
A poharak mattulását és a finom vízkőlerakódást figyelő szenzorok, valamint az automatikus lágyító program segítségével az üveggel és porcelánnal különösen kíméletesen bánik.
Az aqua-stop rendszer pedig a mosogatógép telejes élettartamára védelmet nyújt a víz okozta károk ellen.

A hétköznapokon pedig egyszerűen a normál program használható, ami vizet és energiát takarít meg. Tulajdonképpen ez egy újabb jó ok az ünneplésre.


A Siemens mosogatógép típusszáma: SE25M277EU


Forrás és képek: Siemens
2007.01


Kapcsolódó cikkek:

A terméket forgalmazó cégek >>>

Még több Siemens termék:





nyomtatható verzió - cikk küldése emailben

copyright © 2000-2007 konyhaweb, netADmin Kft. - impresszum