Konyhaweb





Rekord számú magyar pályázat
az Electrolux Design Lab idei versenyén



23 pályamű érkezett a hazai iskolákból az Electrolux Design Lab nemzetközi versenyére, melyet idén 6. alkalommal hirdetett meg a vállalat. A magyar pályázatokkal együtt a világ 42 országából több mint 600 nevezés közül kell majd a kiválasztani a zsűrinek, hogy melyik az a 8 pályamű, amelyik részt vesz a döntőben.





Az elmúlt években átlagosan 2 pályázat képviselte Magyarországot a nemzetközi háztartási készülék tervező versenyen. Az áttörést Szabó Levente, a Moholy Nagy Művészeti Egyetem hallgatójának tavalyi sikere hozta, aki első helyen végzett E-Wash elnevezésű mosógépével.

Az egyetemen egy hallgatói csoport a tavaszi szemeszterben tantervi keretek között foglakozott a témával, melynek eredményeként jelentősen megnőtt a pályázó diákok száma. A 23 magyar pályamű, nemzetközi mércével mérve is kiemelkedően soknak számít. Ennél többen csak Kínából 73, Dél-Koreából 42, Portugáliából 34, Brazíliából 30 és a Fülöp-szigetekről 29 pályáztak.

A 8 döntős pályaműről június közepéig határoz a zsűri, melyek közül október 9-én Zürichben választják ki az idei verseny első három helyezettjét. A Design Lab 2008 első díja 5000 euró és egy hat hónapos gyakornoki állás az Electrolux valamelyik globális terméktervező központjában. A második díj 3000, a harmadik pedig 2000 euró.

A 2008-as verseny témája a jövő háztartási készülékeinek megtervezése az internetes generáció számára. Olyan, élelmiszertárolásra, főzésre és/vagy mosásra alkalmas készülékekkel lehet pályázni, amelyek 2-3 év múlva akár kereskedelmi forgalomba is kerülhetnek.

Az internetes generációt azok a 25 és 35 év közötti márkatudatos, független, önálló, fiatalok alkotják, akik kevés szabadidővel rendelkeznek. Fontos számukra a környezetvédelem, hétköznapjaikban jelentős szerepet tölt be a technológia és gyakori látogatói az online közösségi portáloknak.

Az zsűri alapvető értékelési szempontjai az elmúlt évekhez hasonlóan az eredetiség, kreativitás, az Electrolux értékekhez való lojalitás és a valós fogyasztói igények szem előtt tartása.

A Design Lab

2003 óta diákok ezrei vettek részt az Electrolux Design Lab versenyén, melyet minden évben más téma köré építenek a szervezők (2007 "Zöld" design; 2006 egészséges étkezés) és a világ különböző nagyvárosaiban tartják a gazdag programokkal kísért eredményhirdetést. A tavalyi verseny gálaestje Párizsban került megrendezésre, de Barcelona, Stockholm, New York, és Budapest is adott már otthont az eseménynek.

Az Electrolux Design Lab versenyéről részletes információ ahttp://www.electrolux.com/designlab/ oldalon található.




Szöveg és képek: Electrolux
2008. 06. 07.


Kapcsolódó cikkek










nyomtatható verzió - cikk küldése emailben

copyright © 2000-2007 konyhaweb, netADmin Kft. - impresszum