Konyhaweb



Otthont okosan:
építészeti - lakberendezési portál a teljesség igényével



A BauBid portál széleskörű tájékoztatást ad az építkezés, lakberendezés és kertészet számtalan témakörében. A portál szolgáltatásai népszerűek lehetnek a házat építők és felújítók körében, valamint az építőipar szolgáltatói számára is. A portál nemrég lett egy éves, amelynek apropójából a szolgáltatóval beszélgettünk a hazai lakáshelyzetről, a lakásfelújítások és építkezések titkairól és a portál céljairól.





Hogyan látják a hazai lakások és házak állapotát?

Magyarország lakásállománya mintegy 4 millió körül van, beleértve a nem lakáscélú használatot is. Ha azt nézzük, hogy egy lakásnak 5-10 évente kisebb-nagyobb felújításon kell átesnie, akkor az évi 400-800 ezer lakásfelújítást jelent. Ezen kívül évente mintegy 30 ezer új lakás épül. Nagy problémát jelent, hogy a lakásállomány elöregedett, különösen a belvárosok egyes területein (a hazai lakásállomány 23%-a épült 1945 előtt). Az iparosított technológiával épült lakások a hazai lakásállomány mintegy 20%-át teszik ki, s ezek ma már szintén korszerűtlennek számítanak. Minőségi problémákkal küzdenek a szocializmus alatt kétes minőségű alapanyagokból, házilagos kivitelben, kalákában épített családi házak is. A korábban elmaradt felújítások-fejlesztések miatt ma több millió ember él korszerűtlen lakásban, ami a fenntartásban is komoly nehézségeket okoz. Hőtechnikailag az épületek alig 10 százaléka felel meg az új épületekre vonatkozó előírásoknak. Ezek az épületek nem csak egyszerű felújításra, hanem komplett modernizálásra szorulnak, melynek a beruházási igénye országosan meghaladja az ezermilliárd forintot.


Miként lehet ezen az állapoton változtatni?

A lakásépítések egy része, a lakásfelújításoknak viszont meghatározó hányada "magánerős", azaz a tulajdonos megpróbálja nagyrészt maga irányítani-szervezni esetleg végezni is a munkákat. Míg egy frissítő festés esetén ez megoldható feladat, egy komplex korszerűsítés esetén, amely a szigeteléseket, tartószerkezeteket és a gépészeti berendezéseket érinti, már komoly szervezési és szakmai feladatok elé állítja az ehhez sem kellő gyakorlattal, sem megfelelő műszaki ismeretekkel nem rendelkező ingatlantulajdonosokat. A trendekre visszatérve érdemes megemlíteni, hogy az egyszemélyes háztartások aránya és a társadalmi mobilitás egyre nő, ami egyrészt a lakásigény iránti növekedéssel jár együtt, másrészt olyan tulajdonosokat jelent, akik a korábbinál kevesebb segítséggel kénytelenek nekivágni az önálló lakás megteremtésének. Vagyis egy hatalmas piaccal állunk szemben, mely azonban igen fejletlen és szétaprózódott.


Milyen szerepet szánnak ebben a folyamatban a BauBid portálnak?

A BauBid portál azért jött létre, hogy segítséget nyújtson azoknak a magánszemélyeknek, akik egyéni építkezésbe és lakásfelújításba vágnak. Az a célunk, hogy portálunkon mindent megtaláljanak, amire szükségük lehet: szakcikkeket, szakembereket, vállalkozókat, gyártókat és termékeket, kiállítások, könyvek ismertetőit, tanácsokat és még sok más hasznos információt.
Ha egy műszaki cikket vagy autót vásárolunk, akkor előtte hetekig-hónapokig bújjuk az újságokat és ismertetőket, hogy tájékozódjunk. Hasonló körültekintésre feltétlen szükség van már egy egyszerű lakásfelújítás esetén is. Hiszen már ez az egyszerű lakásfelújítás is többszázezer forintos kiadást jelent, egy átfogó korszerűsítés pedig feltétlen többmillió forintot kóstál, nem is beszélve az építkezések sokszor tízmilliós költségéről. Ez a legtöbb esetben egy élet munkáját jelenti, aminek a felhasználása a lehető legnagyobb megfontolást igényli.
Ha alaposan tájékozódunk mielőtt a szükséges döntéseket meghozzuk, s a szolgáltatókat és termékeket kiválasztjuk, akkor akár százezreket vagy milliókat is spórolhatunk, miközben az eredménnyel is elégedettebbek lehetünk, s lakásunk értéke is jelentősebb lesz, mint egy nem megfelelően előkészített és menedzselt munka esetén.


Hogyan tudnak ebben segíteni az embereknek?

Portálunkon praktikus és lényegre törő cikkekkel, tanácsokkal a gyakorlatban hasznosítható ismereteket és segítséget kívánunk adni mindazoknak, akik környezetük építésével-szépítésével foglalkoznak. Ezek a műszaki megoldások ismertetésétől a jogi és adózási tanácsokon át, az esztétikai és építésztörténelmi témákig terjednek. A rengeteg témakör között kiemelten kezeljük a környezetkímélő és energiatakarékos rendszerek alkalmazását. A Baubid portál ugyanakkor nem egy klasszikus kiadvány, hanem egy közösségi oldal, ahol az olvasók megoszthatják egymással tapasztalataikat, tanácsokat adhatnak, hozzászólhatnak az egyes cikkekhez, termékekhez, szolgáltatókhoz, minősíthetik azokat, s az egyes bejegyzéseket is.


Mit tehetnek a szolgáltatók a helyzet javítására?

Az Európai Unió és a Nemzeti Fejlesztési Terv támogatásával kiépített portál nem csak az építtetők számára készült, hanem az építőipar-bútoripar szolgáltatói számára is. Annak érdekében, hogy olvasóink a lehető legteljesebb képet kapják a piacról, a szolgáltatók teljesen szabadon és ingyenesen tölthetik fel cégismertetőjüket, valamint szolgáltatás- és termékismertetőiket az oldalra. A tervező, lakberendező és egyéb szakemberek számára is adott a bemutatkozás lehetősége, melyet a kereskedelmi rovatokon túl cikkek, hírek írásával, tanácsadással és egyéb módokon is kiegészíthetnek. Az, hogy a megbízók tájékozottak legyenek a becsületes szolgáltatóknak is érdeke, s ehhez mi minden segítséget megadunk. A felvitt bejegyzéseket havonta mintegy 30 ezer olvasónk látja, valamint több mint kétezer regisztrált felhasználónk értesül róluk hírlevelünkön keresztül.


Mit tud még javasolni azoknak, akik a közeljövőben vágnak neki az építkezésnek vagy lakásfelújításnak?

Jelmondatunk: Otthont okosan! Az okos emberek tájékozódnak mielőtt a lakásfelújítás vagy építkezés időt, pénzt és türelmet felemésztő tevékenységébe belevágnak. Ehhez kívánunk támogatást nyújtani, annak érdekében, hogy a megszülető új lakás minél színvonalasabb, a megvalósítás minél olcsóbb, és az építtető minél nyugodtabb lehessen. Hiszen mit sem ér a szép új lakás, ha közben belerokkanunk egészségileg vagy anyagilag, vagy ha rámegy a házasságunk. Használják egészséggel a portálunkat, s ne sajnálják az időt az informálódásra! A konkrét szakmai segítséget, tanácsokat pedig megtalálják a baubid.hu címen.


2008. 08. 04.











nyomtatható verzió - cikk küldése emailben

copyright © 2000-2007 konyhaweb, netADmin Kft. - impresszum